Balogh Sándor

Született Tiszaszederkényben, 1956. augusztus 2-án. Zenei tanulmányait fuvola szakon kezdte, majd Debrecenben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szolfézs-karvezetés szakán folytatta tanulmányait. Itt került közelebbi kapcsolatba a magyar népzenével dr. Bencze Lászlóné népzenetanár és Joób Árpád népzenész révén.
1978-ban szülőfalujában Tiszaszederkényben megalapította a Szederinda népzenei együttest, melynek vezetője volt 10 éven keresztül. Az együttes számos országos elismerésben részesült, s a Televízió és a Rádió is foglalkoztatta.
A zenetanári diploma megszerzése után az akkori leninvárosi, ma tiszaújvárosi zeneiskolában megszervezte a citera, népi furulya és a tekerő oktatását. Itt 7 éven át tanított. Az után 2 évig az iskola igazgatóhelyettese volt.
1985-ben Budapestre került a VII. kerületi Állami Zeneiskolába, ahol a szolfézs tárgy mellett citerát és népi furulyátis tanított. 1987-ben átkerült a III. kerületi Zeneiskola népi tagozatára, a mai Óbudai Népzenei Iskolába, ahol jelenleg is citerát és furulyát tanít.
1991-ben az Országos Közművelődési Központ Módszertani Intézete felkérésére elkészítette a Citeraiskola című könyvet és annak hangzó mellékletét, 1996-ban az eredeti moldvai csángómagyar furulyás dallamokat tartalmazó Moldvai csángómagyar furulyás dallamok és énekek című kottás kiadványt jelentette meg két hangzó melléklettel - az Óbudai Népzenei Iskola támogatásával. 1998-ban az Oktatási Minisztérium felkérésére elkészítette az Alapfokú művészetoktatás citera tantervét. 2001-ben egy összefoglaló könyvet írt - kollégái közreműködésével - Moldvai hangszeres dallamok címmel, CD-melléklettel.
1991-től több népzenei lemez közreműködője; Táncháztalálkozó, Élő népzene, Kárpátia.
Több lemez szerkesztője, zenei rendezője; Zurgó (1996.), Szeretőm a táncba (1997.), Csürrentő (1998.), Citerát pengessetek (1998.), Serény magyaros (2002.), Mandache Aurél hegedül (2003.), Róka Mihály: Szerelem, szerelem (2004.).
Első önálló lemeze 2000-ben Dorombér címmel jelent meg. További saját szerkesztésű hanglemezek: Magyar citerás antológia I-II. (2004-2005.), Hodorog András: Furulyazene Moldvából (2004.), Széles víz a Duna(2005.), Óbudai hegyek alatt (2005.), Legedi László István: Csobános (2006.).
Legújabb önálló lemeze: Dorombér 2 (2006.)
Jelenleg folyamatban lévő munkája az Új citeraiskola (alap-, közép- és felsőfok számára), mely várhatóan 2007-ben kerül kiadásra.
1979-ben megkapta az Népművészet Ifjú Mestere címet, 2003-ban Pedagógiai Érdemekért kitüntetést kapott a III. kerületi Önkormányzattól.

Megjegyzések