Vastag Csaba biográfia

Fotó: zene.hu
Az X-Faktor 12-es mezőnyébe jutott.

Vastag Csaba Budapesten született, de családjával Veszprémben élt. Két öccse van: Balázs és Tamás.

Az iskolában versmondó versenyeket nyert a beszédhibája, vagyis a hadarása ellenére is. 7 évet töltött a veszprémi Petőfi Színházban, ahová táncosként került be. 11 éves korában akrobatikus rock and roll-t táncolt. Fiatalon rock zenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult már különböző turnék alkalmával. 2000-ben érettségizett a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban.

Mindig az énektanulás ellen volt, mert szerinte a legőszintébb éneklés az egyénből fakad, de végül ő is elment egy énektanárhoz, Kővári Judithoz, aki nem erőltetett rá semmit csak hangképzést tanított neki. Szerelmével, Katával már 6 éve van együtt és két és fél éve már együtt is élnek.

Kedvenc viselete a bőrnadrág, szerinte ez a legkényelmesebb viselet és ez fejezi ki legjobban az ízlését. A bőrnadrág iránti szenvedélye már 15 éves korában kibontakozott, azóta pedig fanatikus gyűjtővé vált. Szekrényében a paletta minden színében fellelhető egy-egy darab.

Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: Már nyolc éve járok ugyanabba a felsőoktatási intézménybe, a veszprémi Pannon Egyetem.

Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: Mindegy, mert úgyis mindig az az érdekesebb, amit még nem tudnak :)

Eddigi tapasztalataim a zenével…(fellépések, iskolák, hangszerismeret): Kicsi koromban, 7–8 évesen jártam trombitára kb. egy hétig, de nem jött be, mert állítólag vastag volt hozzá a szám … ( gondoltam is magamban : Mi? Louis Armstrong akkor hogy?) Szerintem csak le akartak passzolni . Átküldtek tubára, de az meg nagyobb volt mint én, így nem tetszett, és ezzel véget is ért a zenei képzésem. A szomszéd fiú padlásán csináltunk egy zenekart, de csak úgy szervezetlenül, mindenki hozzárakta, amije volt. Na most nekem a fent leírtak okán nem nagyon volt mit, ezért azt mondák: "Ha már nem ért semmihez, legalább kiabáljon!". Ezek után mégis lett jó pár zenekarom és jó néhány fellépés.

A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…: Remélem, még csak most jön.

Kedvenc előadó? A külföldi legendák sora nemrégiben Jared Letóval (30 Seconds To Mars) és Robbie Williams–szel bővült, de igazán kizárólagos kedvencem nincs .

Megjegyzések